Ez is megvót: 4 Falu Kupa - túléltük
video:
http://www.indavideo.hu/video/Rally-Negy_falu_kupa-_Rally/
Gérce
Több hónapos készülődés után -…-, végre megérkeztünk Gércére.
A pályabejárás nem volt egyszerű eset, mert egy másfél tonnás kombi autóval az enyhén lankás, nyomvályús, gödrökkel teli, helyenként 15 centi sárral borított erdei utakon nyári gumikkal kicsit nehéz volt a közlekedés. Szerencsére néhányan eleve terepjáróval indultak neki a felírásnak, ami egyfajta biztonságérzetet adott az esetleges beragadásokra. Meg kell mondanom, hogy a pályabejárás alatt az aggodalom az árokba csúszástól (5 km/óra mellett), és a folyamatos kormánytekerés az úton tartás végett (egyenes úton is) jobban lefárasztott, mint maga a verseny. Mindamellett a civil autó állagának megóvása érdekében nemhogy túllépni, de még elérni sem lehetett a kiírásban szereplő megengedett legnagyobb pályabejárási sebességet. Nem mértem az időt, de úgy saccoltam, hogy több mint 40 perc volt, mire átvergődtünk az első gyorsaságin. Ezt az utat versenyautóval 8-10 perc alatt lehetett megtenni. Nem is volt időnk kétszer menni sem oda, sem vissza. Szerintem ilyen esetben engedni kellene, hogy a pályabejárás ne civil autóval történjen.
Nem igazán ilyen pályára számítottunk, ezért már az első gyors előtt megbeszéltük, hogy nem az idő számít, hanem a célba érés. Úgy véltem, a sáros utak miatt sokan fognak a fák között és az árkokban utat törni a cél felé, és lesz, akinek ez nem fog sikerülni. Bejött.
Az első gyorson rögtön szembesültünk az autó gyengeségeivel, ami leginkább a futómű szekcióban mutatkozott. A beíró után megnyomkodtam lefelé a kocsi elejét, majd elmentünk egy kólát meginni. Mikor visszatértünk még mindig lengett a kocsi eleje. Az első lengéscsillapítókban az olaj valószínűleg köddé vált. A kocsi hátulja is lógott az egyik oldalon, aminek az oka még ismeretlen. Sejtésem szerint rugótörés. Ennek szellemében a visszautat (2. gyors) sokkal óvatosabban kezdtük, tartva az útelhagyástól. Persze ez a taktika is csak az első 300 méterig tartott ki, aztán nem is foglalkoztam a dologgal és 20 másodperccel mentünk jobbat, mint előzőleg.
A harmadik gyorson megint sikerült néhány másodpercet javulni, annak ellenére, hogy óvatosan mentünk. Nem kellett sietnünk, hiszen az ideiglenes kifüggesztett eredmény szerint a kategóriában a harmadik helyen álltunk, mivel a többiek kiestek. A negyedik gyorson – a biztos bronz tudatában – nagyon lassan mentünk. Rá is termeltünk több mint egy percet a legjobb időnkre. És akkor jött a fordulat. Volt egy versenyzőpáros, akik a 4-es kategóriában neveztek, annak ellenére, hogy az autójuk turbófeltöltővel van ellátva. Minden ideiglenes listában a 4-esben szerepeltek. Csak a negyedik gyors után „tették” át őket az 5-ös kategóriába. Onnantól mi a 4. helyezéssel kellet, hogy beérjük. Elemezve a helyzetet, nem éltünk a panasz lehetőségével, mert az előttünk álló versenyzőpárost akkor sem értük volna be, ha bevállalósan megyünk. Mindenesetre ez nem volt szép!
Leszámítva az utolsó perceket jól éreztük magunkat, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a kellemetlennek mondható utakon való autózásról. Akik elkísértek minket segítők és barátok, szintén élvezték a versenyt. Úgy érzem, a közönség is kapott bőven a látnivalóból.
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: